Avagy az értelem keresetlen

Kesereg a fiatal, 
ba…a meg a Hivatal

Az egyik fajta

Amiért Ő ígér az embernek fűt-fát és aztán közli, hogy “jabocsmégsenincsen”

Amiért az Ő embere képtelen egy hivatalos dokumentumot épkézláb módon kitölteni (pedig erre még én is képes vagyok, holott nem tanultam ezt a szakmát)

Amiért nekem mindent a megadott határidő előtt egy héttel le kell adnom, de Ő képes, és még vissza is dobja, mert neki nem mindegy, hogy  hat vagy hét tízévesről készít látványos diagramot (talán még Ő se tudja, miért olyan fontos ez Neki);
esetleg Ő maga nem tart be határidőt, amiből Őneki semmi hátránya nem származik, nekem annál inkább, de persze én vagyok a nemokos, mert “miértnemtelefonáltam/írtamímélt/kerestemfelazügyntézőügyintézőjénekatitkárnőjét, hogy gyorsítsam az ügyet

Amiért Ő állítólag ért ahhoz, ami az én hivatásom, de elfelejti, hogy az Ő elvárása és az én valóságom köszönőviszonyban sincsenek (mégsem ért hozzá)

Másik fajta, de vérrokon

Amiért Őhozzá csak telefonon, csak egy óra múlva, de ki is van írva, te analfabéta, nem lehet másképp, hiába jöttél két órával elébb, de próbálkozzál, telefonon majd kedves leszek, személyesen csak szívom a véredet

Amiért

Ő

Ő

Ő

de

az ember

 

 

A meg-nem-hallgatásról

(Címötlet: Gimiben az egyik évi szépkiejtési versenyre Jókai Anna: A meghallgatásról című műve volt a szabadon választott szövegem. Gyönyörű szép, itt elolvashatjátok. 😉 )

Az ember azt hinné, hogy ha beszélgetést folytat valakivel, történjék az szóban vagy írásban, akkor valódi kommunikációs tevékenységet folytat. Az iskolában már alsóban is szó van a kommunikáció tényezőiről. Az adó/feladó/közlő egy bizonyos csatornán (pl. papír, monitor, levegő) keresztül egy “kódolt” (kód: a beszélgető felek által ismert és értett közös nyelv) üzenetet juttat el a vevőhöz/befogadóhoz/hallgatóhoz. Elméletileg ha ez a folyamat a hallgató irányából is megismételhető, a kommunikáció akadálytalan. Bővebben…

Emlékek ölelésében

Pár hónappal ezelőtt óriási nagyra fel voltam háborodva. 😀 Mindezt Az emlékek őre filmváltozatának előzetese miatt. Nos, ezúton elnézést kérek mindenkitől, és beismerem, hogy hatalmasat tévedtem. No persze az már nem az én hibám, hogy a félreértést okozó két csak az előzetesben tökéletesen ugyanúgy néz ki…. 😀
Hihetetlen élmény volt, látványos, érzelmekkel teli, értelmes, jól felépített film, ami nagyon jól használta fel a könyv és a színészek adta lehetőségeket is. Sok szeretettel (és az olyan kis érzékeny lelkűeknek, mint jómagam, egy kupac zsepivel) ajánlom. Persze a könyvet sem tilos elolvasni. 😉

És a mondat. A Doctor Who éppen aktuális évadában a befejező rész (Death in Heaven) majdnem legvégén hangzott el egy mondat, amihez nem fűzök semmiféle kommentárt azon kívül, hogy érdemes elgondolkodni rajta. Ó, meg hogy SPOILER! 😀

“Never trust a hug. It’s just a way to hide your face.”

(Ne bízz az ölelésben. Csak trükk, hogy elrejtsd az arcod.)

Kérdések “miért”-tel

Ez a kis gondolatgyűjtemény magába foglal néhány régebbi, meg néhány közelmúltbeli eseményt. Túl sokan és túl sokat csalódunk mostanság… Még szerencse, hogy mindig marad velünk valaki, aki segít továbblendülni mindenen. Az a valaki – elsősorban – mi magunk vagyunk.

Mivel az egyes gondolatok és kérdések okát nem magyarázom, kaotikusnak tűnhet az egész írásom. De hátha segít valamit az egyes szám első személy (empátia-szempontból). Ha megpróbálod elképzelni magadat olyan helyzetekben, mikor mindezek felmerülhetnek… nos, önmagunkkal tudunk a leginkább együttérezni. 😉

* * *

Vannak pillanatok, mikor a lelkemből kiválasztanám az önsajnálatot, a büszkeséget és az érzékenységet, betenném őket egy kis dobozkába, a dobozkát meg a szekrény tetejére, hogy aztán szép lassan belepje a por.

De nem tehetem meg. Vannak helyzetek, mikor nem szabad félretenni a büszkeséget, vagy igenis érzékenyen kell reagálni mások megjegyzéseire, no meg persze sajnálni is szabad magunkat olykor. Ezek mind teljesen természetes dolgok. Az emberek, ha akarják, ha nem, éreznek.

* * *

Miért vagyok olyan hiszékeny? Miért van az, hogy akikről azt gondolom, ismerem őket, és hiszem, hogy ők is ismernek engem… azokról valójában igencsak keveset tudok, és ők mégsem ismernek engem? Miért rágódom hosszasan olyasmin, amin már nem tudok változtatni? Miért nem mondom el, amit akarok akkor, mikor kellene? Miért fojtom magamba a szavakat, amiket alig bírok visszafogni? Miért bízik az ember olyanban, aki nem bízik benne? Miért nem tudunk bízni egymásban? Miért érdekelnek mások érzései, mikor az enyémek nem érdekelnek másokat? Miért írok levelet századszor is olyannak, aki sosem válaszol? Miért nem tudom magam mögött hagyni a sérelmeket, bezárni az ajtót, és másikat nyitni helyette?

“We should open new doors
and close the ones that we’ve left behind…”

Epica – Dance of Fate

Miért teszek föl miérttel kezdődő kérdéseket?

* * *

“Nothing will be forever gone
Memories will stay and find their way…”

Epica – Chasing the Dragon